Csináljatok vöröslencse-humuszt. Tudom én persze, hogy a humusz igaziból csicseriborsóból készül, és ezt az ételt igaziból vöröslencse-krémnek illene nevezni, de gyakran szoktam humusszal együtt kínálni, és olyan jól megférnek egymás mellett, és olyan szépen kiegészítik egymás ízeit és hoznak változatosságot a tányérra és a mártogatásba, hogy mégiscsak humusznak hívom.
(A vöröslencse amúgy az egyik leghálásabb alapanyag, jó, ha mindig van otthon. Apró szemű, így nem kell előáztatni, bármikor villámgyorsan lehet curryt vagy lencsés rizst vagy lencselevest főzni belőle, fél óra alatt bármi elkészül, persze lehet hosszan is dolgozni vele – lassan, alacsony hőfokon, krémesre-olvadósra főtt lencsefőzelékek, szevasztok.)
Vegyétek elő a lencsét, öblítsétek le, aztán tegyétek fel főni másfélszer annyi vízben, mint amennyi a lencse volt. Sózzátok meg. Én úgy szoktam, hogy felforralom, amíg lobogni nem kezd, aztán lehúzom a lángot, annyira, hogy éppen csak finoman, kedvesen rotyogjon. Szeretem többféleképpen is ízesíteni a kész krémet, ezért egy csavarintásnyi fekete borson, egy babérlevélen és egy kis rozmaring-ágacskán kívül egyéb fűszert ilyenkor még nem teszek bele. Babérlevél az mindenbe kell, a rozmaring pedig híres arról, hogy ellensúlyozza a hüvelyesek egyik khm… kellemetlen hatását, és különben is, van egy akkora rozmaringbokrunk, hogy ihaj, nem árt használni tehát.
A lencse húsz-huszonöt perc alatt megfő és megdagad. Ne keseredjetek el azon, hogy a színe veszít egy kicsit a narancssárga ragyogásából. Amíg fő, gondolkozzatok el a fűszerezésen, a legfontosabb kérdés, hogy kerüljön-e bele fokhagyma, és ha igen, milyen formában. A skála egyik végén a nyers, frissen préselt fokhagyma foglal helyett, aztán jön a nyers, de főzőlében gyors blansírozással szelídített változat - a fokhagymát egy pillanatra forró vízbe kell mártani, aztán hideg vízben leöblíteni, ezt akár többször is meg lehet ismételni egymás után – aztán következik a fokhagymaconfit – olajban vagy zsírban hosszan, egészben aranybarnára karamellizált, majd pépesített fokhagymafejek, csodás fűszer, külön cikket érdemel –, végül pedig ott a pórias, de hasznos fokhagymagranulátum. Mindegyik másképpen jó és másfajta fokhagymás erőt ad a lencsekrémnek, de persze fokhagyma nélkül is működik.
Turmixoljátok le azon melegében a puhára főtt lencsét, a botmixer és a turmixgép egyformán jó megoldás, sőt, két villával egy fémtálban dolgozva is szép eredményeket lehet elérni. A mixelés előtt keverjetek hozzá valamilyen nagyon jó olívaolajat, ne túl sokat, és ne is túl keveset, a lényeg, hogy a végére szép sima legyen a krém, de azért maradjon még valamennyi tartása, hogy szépen lehessen majd mártogatni.
Ha szeretitek, keverjetek hozzá tahinit (én ezt sokszor lustán-takarékosan magam csinálom, úgy, hogy először egy-két evőkanálnyi szezámmagot turmixolok össze az olívaolajjal, aztán teszem csak a lencsét a turmixgépbe), meg egy kis római köményt, facsarjatok bele egy kevés friss citromot, kóstoljátok meg utána is és előtte is, és ámuljatok, hogy milyen szépen kiélesednek az ízek attól a kevés citromlétől.
Az alap vöröslencse-humusz ezzel készen is van, most lehet még bátran fűszerezni, kerülhet bele egy-két kanál paprika vagy füstölt paprika, csípős vagy édes currypor (készülhet ez is frissen a megfelelő fűszerekből, nyílhanta itt erről is egy kisebb alfejezet), ha olajban eltett szárított paradicsomot vagy lehéjazott sült paprikát tesztek hozzá, az egészen megváltoztatja a jellegét - néha megteszem azt is, hogy három részre osztom a lencsét, egy rész currys, egy rész sült paprikás-paprikaporos, egy rész meg szárított paradicsomos); turmixoljátok krémesre. Tegyétek kínálótálba, a tetejére locsoljatok még egy kis olajat, mártsatok bele frissen sült pitát, naant, focacciát vagy kenyérrudat. (Én úgy szeretem legjobban, ha friss és még langyos, de előre is lehet dolgozni, hűtőben pár napig gond nélkül eláll.)
Hozzávalók: negyed kiló vöröslencse, három és fél deci víz, só, fokhagyma, olívaolaj, fűszerek.
Dragomán György, író
