Csak sült krumplit szeretne enni a gyerek? Esetleg csak tésztát? Hiába főzzük a kedvenceit, semmit nem hajlandó enni? A jó hír: ezzel nem vagyunk egyedül, hiszen kisgyerekeknél gyakori (és egy bizonyos mértékig természetes) jelenség lehet, hogy elkezd válogatni. A válogatósság tehát valameddig életkori sajátosság és így pusztán egy átmeneti szakasz lehet, ami viszont (és most jön a rossz hír) akár állandó személyiségjeggyé is válhat, ha a szülők rosszul kezelik a helyzetet.
Az sem könnyíti meg a szituációt, hogy generációról-generációra olyan szokásokat és berögződéseket hozunk magunkkal (például a háborús nemzedéktől azt, hogy mindent meg kell enni a tányérról), amelyekről a felmenőink sem tehetnek, és bennünk is önműködő mechanizmusokként kapcsolnak be akkor, amikor nehéz helyzetben találjuk magunkat.
Ha viszont sikerült tudatosítanunk azokat a gyakorlatokat, amelyekkel inkább állandósítjuk, mint hogy javítanánk a problémán (egyébként a legtöbb bevett taktika sajnos éppen rontani szokott a helyzeten, azaz minél jobban akarjuk, hogy egyen a gyerek, és minél több mindent teszünk meg ennek érdekében, annál rosszabb lesz), akkor már jó úton vagyunk. Ezután pedig elég néhány dolgot átgondolnunk és változtatunk, hogy megtapasztaljuk: a gyerekek természetükből fakadóan kíváncsiak és nyitottak az új ételekre, és hogy „jó evő” gyereket „nevelni” nemhogy nem lehetetlen küldetés, hanem egy izgalmas, közös családi kaland, amelyből mindenki csak profitálhat. Nézzük is, hogy mire érdemes ezért figyelnünk:
1. Hozzáállás és elvárások
Mindenekelőtt érdemes átgondolni, hogy valóban keveset eszik a gyerek, vagy inkább a mi elvárásaink irreálisak? Az elmúlt évtizedek pürés hozzátáplálási vonala magával hozta a rendkívül káros mértékű evés erőltetését (180 gramm pürét meg kell enni), aminek semmi értelme nincs. Ne hasonlítgassuk a gyerekünk evését a szomszédéhoz, és ne gondoljuk, hogy egy táblázat meg tudná mondani, hogy mennyit kellene ennie a gyermekünknek.
2. DOR, azaz a felelősség megosztása
Ellyn Satter szerint a legtöbb táplálási probléma abból fakad, hogy a felek vagy átlépik vagy pedig negligálják a saját felelősségi köreiket. Erre alkotta meg a Division of Responsibility in Feeding, azaz a felelősség megosztása a gyermektáplálás során fogalmát, amely azt jelenti, hogy a szülő felelőssége az, hogy MIT, MIKOR és HOL kínál; a gyermeké pedig az, hogy ebből elfogad-e bármit, és ha igen, mennyit. A felelősségi kör átlépése például, ha a gyerek 1-2 falatot eszik, mi pedig elkezdjük egzecíroztatni, hogy de egyen már még. Az pedig a felelősségi körünk negligálása, ha nem figyelünk arra, hogy kiszámítható időközönként, rendszeresen, kellemes és támogató légkörben változatos, egészséges és ízletes fogások kerüljenek a családi asztalra. Ha utóbbival egyébként foglalkozunk, akkor higgyük el, hogy nem marad energiánk és kedvünk arra, hogy a gyerek étkezésével törődjünk.
3. A gyerek étkezése helyett…
…figyeljünk a sajátunkra, azaz a példamutatásra. Biztos, hogy mi elég változatosan és jóízűen eszünk? Leülünk együtt a megterített asztalhoz, hogy közösen, nyugodtan étkezzünk (vagy inkább a hűtő/TV előtt eszünk)? Élvezzük az étkezéseket, vagy pedig egy nyűg és szenvedés az egész (például diétázás miatt)? Mi magunk milyen példát és attitűdöt mutatunk?
4. Felejtsük el a gyerekmenüt és a B, C, D opciókat
Nemcsak az éttermekben, de otthon is érdemes elfelejteni a gyerekmenüt. A gyerekeknek 6 hó felett semmi szükségük nincs semmiféle külön főzőcskére vagy külön beszerzett ételekre (vagy étkészletre) – amennyiben ugye a mi étkezésünk rendben van. Ha szeretnénk egy ízekre és ételekre nyitott gyereket nevelni, akkor koncentráljunk arra, hogy a mi étkezésünk változatos és izgalmas legyen, és ebbe vonjuk be a gyereket – és ne feltételezzük róla, hogy csak a tésztát eszi meg, mert akkor egy idő után így is lesz. Ez azt is jelenti, hogy olyan nincs, hogy a gyerek valamit nem akar megenni, kér mást, és mi pedig megcsináljuk, vagy pedig mindig megfőzzük a kedvencét, mert „azt legalább megeszi”. Kevés dolog van, amivel hosszú távon jobban meg lehetne ágyazni a válogatósságnak, hiszen így a lehetőséget is elvesszük, hogy a gyerek megtanulja megtanulni megszeretni az új ételeket.
5. Zsarolás, könyörgés, tukmálás, trükközés
„Csak egyet a kedvemért”
„De hát neked csináltam, és te meg sem kóstolod!”
„Ha megeszed a brokkolit, kapsz desszertet”
„Addig nem állsz fel az asztaltól, amíg meg nem ettél mindent.”
„Neeeeem, nincsen benne répa.”
Elképesztően gyakran hangzanak el ezek a mondatok, amelyek az adott pillanatban akár még működőképesnek tűnhetnek, hosszú távon viszont elmondhatatlanul károsak. Egyrészt mindegyikkel vagy megsértjük a felelősségi köröket, vagy pedig aláássuk a gyerek belénk vetett bizalmát. Ha azzal zsaroljuk a gyereket, hogy csak akkor kap csokit, ha megeszi a zöldséget, azzal csak azt érjük el, hogy a brokkolit leértékeljük, a csokit pedig fel. Ugyanígy teljesen felesleges dicsérgetni is azért, mert megevett valamit – az evés nem teljesítménytúra.
6. Figyelemelterelés
Habár rövid távon hatásosnak tűnhet, hosszú távon komoly károkat képes okozni az, ha úgy próbáljuk a gyerekbe beletrükközni az ételt, hogy eltereljük a figyelmét. Ebbe a kategóriába esik az „ittrepülakismadár”, a TV előtt történő etetés is. Ezzel csak azt érjük el, hogy a gyerek nem fog figyelni a testének jelzéseire (éhség-teltségérzet), és képtelen lesz a belső regulációra hosszú távon.
Összefoglalás
A „jó evő” gyerek a „jó evő” szülővel kezdődik. Ez azt jelenti, hogy ha úgy látjuk, hogy válogatós a gyerek, akkor első körben érdemes a saját étkezési szokásainkat és elvárásainkat felülvizsgálni. Ha figyelünk arra, hogy változatos és ízletes ételek kerüljenek a megterített családi asztalra kiszámítható időközönként, kellemes, támogató légkörben, akkor mi bizony elvégeztünk a feladatunkat, és innentől csak egy dolgunk van: hátradőlni, élvezni az ételeket, egymás társaságát és nem utolsó sorban: megszavazni a bizalmat a gyermekünknek azáltal, hogy nem piszkáljuk, tukmáljuk, hiszen, amiből problémát csinálunk, abból egy idő után valóban probléma is lesz. Higgyünk inkább abban, hogy a gyermekeink természetüknél fogva kíváncsiak, és tartsuk ébren, támogassuk ezt a kíváncsiságot és felfedezési vágyat izgalmas, változatos ételekkel és közös, családi étkezésekkel.
Szerző: Okos Tímea Kitti, Táplálkozási és életmód tanácsadó, gasztroblogger, író, újságíró
