Óbuda, 2013. augusztus 27. – Augusztus 30. és szeptember 1. között iskolakezdő gyermeknappal várja látogatóit az Auchan óbudai áruháza. A gyermekek ellátogathatnak az áruház pékségébe és cukrászatába, rendőrségi és polgárőrségi bemutatót láthatnak, és nagy szerepet kapnak az állatvédő szervezetek is, akik segítenek abban, hogy nagyobb figyelem irányuljon az otthontalan állatokra.
A szeptember egyike azon hónapoknak, amikor a gyermekek vannak a középpontban, hiszen idén is több tízezer gyermek kezdi meg az iskolát. Ezt az időszakot szeretné örömtelibbé tenni az Auchan óbudai áruháza, ahol augusztus 30. és szeptember 1. között három napon át a gyermekeké lesz a főszerep. A közkedvelt lufi hajtogatás és arcfestés mellett üzemlátogatással, Lego akcióval, életre kelt Star Wars szereplőkkel és szájápolási bemutatóval várja majd az áruház a gyerekeket. Hétvégén pedig a rendőrség és a polgárőrség bemutatóit tekinthetik meg az érdeklődők.
Az akcióval egyedülálló kezdeményezésként az iskolakezdés mellett az otthontalan állatokra is szeretné felhívni a figyelmet az áruház, így több állatvédő szervezet, például a Zöld Zebra Alapítvány, a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány és több fajtamentő csoport, például a Vizsla- vagy a Spánielmentők és a Cicamentők is képviseltetik magukat a rendezvényen. A programokat kutyás ügyességi (agility) bemutató, valamint a Flydogs kutyás frizbi bemutatója is színesíti. Aki pedig otthon is szívesen gondozna kisállatot, az helyben örökbe is fogadhat egyet valamelyik résztvevő állatotthonból.
A programok mellett akciós fagylalttal, pattogatott kukoricával és vattacukorral várja majd az iskolakezdőket az áruház. További részletek az áruházban és a honlapon: http://www.auchan.hu/