Áruházak Facebook Instagram Youtube Üzenet

15 év alatt 200 milliárd forint befektetés, 300 millió vásárló, és immár 1200 hazai vállalat a partnerek között

– Elismerések, partnerkör bővítés és több száz fős részvétel az első Auchan Partner Napon Budapest, 2013. június 6. – Az idén 15 éves Auchan Magyarország Kft. első alkalommal rendezte meg nagyszabású partner eseményét, az Auchan Partner Napot. A rendezvény célja az volt, hogy a jelenlegi, több mint 1300 beszállítóból álló hálózatát további hazai gyártókkal, termelőkkel bővítse, így mind a 19 áruház termékválasztéka bővülhessen. A vezérigazgató, Dominique Ducoux kiemelte, hogy közvetlenül a termelőkkel, gyártókkal kíván az áruházlánc kapcsolatban állni, így a vásárlók alacsonyabb áron vehetik meg a termékeket, a termelők pedig több pénzt kaphatnak értük, ezzel is erősítve a hazai gazdaságot. A megnyitón beszédet mondott Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Dr. Pesti Imre kormánymegbízott is.

A rendezvényen bemutatott előadásokból kiderült, hogy az Auchan csoport a világon 12 országban van jelen, mintegy 300000 munkatárssal, a világ 10. legnagyobb élelmiszer kereskedőjeként. Az áruházlánc hazánkban a 16. legnagyobb foglalkoztató és 32. legnagyobb vállalat[1].

 

Az első 15 évben az Auchan Magyarország Kft.

–      200 milliárd forint értékű befektetést valósított meg Magyarországon

–      hazánkban 19 áruházat, 4 logisztikai központot nyitott meg és üzemeltet,

–      300 millió vásárlót szolgált ki, mostanra mintegy 240 000 m2 eladótérben,

–      az eladott termékszámát tizenkétszeresére, éves szinten közel 800 millióra növelte

–      a foglalkoztatottak számát pedig tizenháromszorosára, közel 8000 főre emelte.

 

Az áruházlánc vezérigazgatója, Dominique Ducoux kifejtette: az Auchan Magyarország Kft. a jól bevált diszkont árpolitikáját megtartva tervezi a jövőbeni fejlesztéseket, hogy a vásárlóerőt tovább erősítse hazánkban. A partnerekre vonatkozóan a vezérigazgató bejelentette: „vállalatunk mintegy 1300 beszállítója közül minden ötödik, 260 beszállító a kezdetektől fogva áruházláncunk partnere, velünk együtt növekedett az elmúlt 15 évben, ennek köszönhetően mára ők teszik ki az áruházlánc forgalmának 40%-át. Büszkék vagyunk arra, hogy tevékenységünkkel a magyarországi vállalatokat és a magyar gazdaságot erősíthetjük. Áruházláncunk közel 1300 jelenlegi beszállítójának ugyanis 92%-a hazai vállalat. A mai napon további hazai gyártók és termelők előtt nyílt meg a lehetőség, hogy a termékkör bővítés során csatlakozzanak beszállítói körünkhöz. Így tovább erősíthetjük a hazai gazdaságot közvetve több ezer munkahely létrehozását és megőrzését támogathatjuk, ez fontos számunkra!”

 

 

A rendezvény második felében a szekcióülések párhuzamosan több helyszínen zajlottak. Az egyik teremben a potenciális partnerek azokról a lehetőségekről, feltételekről kaptak tájékoztatást, amelyek segítségével az áruházlánc partnereivé válhatnak. Az Auchan Partner Napra jelentkezett termelő, gyártó és szolgáltató kis-és középvállalkozások ezt követően szekciótermekben, szektoronként tudtak kérdéseket feltenni az áruházlánc beszerző kollégáinak. A rendezvényre nem csupán az országos, de a regionális, sőt, akár egyetlen áruház ellátására vállalkozó cégek is jelentkezhettek, hogy hamarosan az áruházlánc beszállítóivá válhassanak. Egy különteremben pedig a már meglévő partnerek számára szervezett az áruházlánc zártkörű eseményt, mely során az elmúlt 15 évben tartó szoros együttműködést ismerték el.

[1]Figyelő Top 200, 2011.