Áruházak Facebook Instagram Youtube Üzenet

Nívódíjat kapott az Auchan a hazai termékek népszerűsítéséért

Az Auchan Magyarország Kft. nyerte az idei Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, amely immár három éve a szakma egyik legrangosabb elismerése. A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Trade Magazin által alapított, Nagy István agrárminiszter fővédnöksége alatt álló kitüntetést minden évben az a kereskedelmi társaság kapja, aki a legtöbbet tesz a hazai termékek népszerűsítéséért. Idén a zsűri szerint az Auchan volt ebben a legjobb, ráadásul a járvány okozta helyzetben különösen támogatta a magyar gazdákat.

Az elmúlt tizenkét évben jelentősen megnövekedett az Auchan áruházakban kapható magyar termékek aránya, mert a helyi és szezonális termékek forgalmazása központi helyen szerepel a vállalat stratégiájában. Jelenleg is olyan kiemelkedő programok futnak, mint például a „Gazdától az asztalig” elnevezésű saját aktivitás, amely egyre több területet fed le. A friss áruk forgalmazásával a hazai termelőknek és gazdáknak stabil megélhetést biztosít a cég, a vásárlóknak pedig lehetőséget arra, hogy egy következő alkalommal már kedvenc termelőjük kínálatát keressék az áruház polcain. Jelenleg már több mint 100 Auchanban kapható áru rendelkezik a Magyar termék, Hazai termék vagy a Hazai feldolgozású termék védjeggyel, amely garanciát jelent arra, hogy a termék kifogástalanul megfelel a tanúsítási szabályzatban rögzített feltételeknek. 2008 óta ráadásul megduplázódott a helyi forrásokból származó tételek mennyisége, a zöldség-gyümölcs választék 60 százaléka, a baromfihús 92 százaléka, a sertéshús 96 százaléka, a friss tejek, valamint az UHT tehéntejnek pedig 100 százaléka magyar beszállító partnerektől érkezik. 

A Magyar Termék Nonprofit Kft. szerint a Magyar Termék védjegy az elmúlt 14 évben talán még soha nem volt annyira fontos, mint idén, hiszen a járvány hatására még többen keresték a hazai árut.

„Az Auchan Magyarország Kft. és a Magyar Termék Nonprofit Kft. 2015 óta stratégiai partnerekként segítik a hazai termékek piacra jutását. Az idei évben ez az együttműködés még erősebbé vált, amikor az Auchan és a Magyar Termék közösen léptek fel a „vedd a hazait, védd a hazait” kampányban, ahol az Auchan a mozgalom egyik legaktívabb résztvevőjévé vált. Ezért különösen nagy öröm nekünk is, hogy a Kereskedelmi Nívódíj odaítélésekor honorálták az Auchan aktív szerepvállalását” – mondta el Benedek Eszter a Magyar Termék Nonprofit Kft ügyvezetője.

„Hihetetlenül büszkék vagyunk erre a díjra, hiszen a magyar és helyi termékek népszerűsítése nem csak stratégiailag fontos nekünk, de szívügye is a vállalatunknak. Ezért hoztuk létre a Közvetlen Termeltetési Programunkat, amelynek középpontjában a kiváló és ellenőrzött minőség áll. Évről évre azon dolgozunk, hogy minél többet tegyünk ennek irányába és bővítsük a hazai termék kínálatunkat, mert meggyőződésünk, hogy ezzel a termelő és a vásárló is csak jól jár”  – tette hozzá Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.

Egyetemi hallgatók vacsorázhatnak az Auchan vezérigazgatójáv...

Három ország diákjai is benyújtották pályázataikat az Auchan Case Challenge üzleti esetmegoldó versenyre, így összesen 22 egyetem 645 tanulójának kiváló anyagaiból válogathatott a zsűri. Az esettanulmányi verseny olyan aktív felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatal...

Tovább olvasom
Az Auchan tanszergyűjtésével 1 700 családban lett könnyebb a...

A tanévkezdés nagyon megterheli a családi kasszát, főleg, ha több gyereket kell iskolába indítani. Füzetet, írószert és papírárut évente akár többször is, iskolatáskát és tolltartót pedig 2-3 évente veszünk az iskolás gyerekeinknek, derült ki az Auchan adataiból. Az áruházlánc id...

Tovább olvasom
Tájékoztatás termékvisszahívásról: QILIVE HOVERBOARD 8,5 és ...

Kedves Vásárlóink! Biztonsági okokból az alábbi azonosítókkal rendelkező „QILIVE HOVERBOARD 8,5” és „QILIVE ELEKTROMOS ROLLER 6” megnevezésű termékeket visszahívjuk.

Tovább olvasom