Áruházak Facebook Youtube Üzenet

Ismét elismerték az Auchan fogyatékkal élők integrációját segítő vállalati programjait

Idén ötödik alkalommal nyerte el az Auchan a Fogyatékosság-barát Munkahely címet. Az elismerés arany fokozatát többek között speciális bevásárlókocsik bevezetéséért kapta a kereskedelmi lánc, amelyek a fogyatékkal élők bevásárlását akadálymentesítik. Példakép kategóriában is díjat vehetett át az egyik megváltozott munkaképességű munkatárs a munkahelyi befogadás elősegítéséért. A Fogyatékos Emberek Világnapján az áruházlánc köszöntötte közel 400, megváltozott munkaképességű dolgozóját és bemutatta az érdeklődőknek a fogyatékkal élők nagybevásárlását megkönnyítő internetes rendelési felületét.

2018-ban újra Fogyatékosság-barát Munkahely lett az Auchan. Az áruházlánc a Salva Vita Alapítvány és partnerei arany fokozatú elismerésében részesült a fogyatékkal élő vásárlók kiszolgálásáért. A címet, amelyet Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, dr. Juhos Andrea, a Salva Vita Alapítvány kuratóriumának elnöke, Lippai-Nagy Írisz, az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója és Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület ügyvezető igazgatója adott át, két évig használhatja a vállalat és a 2017 májusában bevezetett speciális bevásárlókocsikkal érdemelte ki. Így a már eddig is rendelkezésre álló Angelman-szindrómás gyermekekkel történő vásárlást megkönnyítő speciális bevásárló kocsi mellett aktív kerekesszékhez csatolható eszköz, valamint tavaly óta már az áruházlánc minden egységében elektromos moped akadálymentesíti a mozgásukban korlátozott vásárlókat. E mellett az áruházlánc vak és gyengénlátó vásárlói kísérőt kérhetnek a vásárláshoz.

„Nagyon örülünk, hogy immár ötödik alkalommal lettünk Fogyatékosság-barát Munkahely. Büszkék vagyunk, hogy belső érzékenyítő és az esélyegyenlőséget támogató programjainknak köszönhetően valódi befogadó közösséggé váltunk. Ezt a szemléletet vásárlóink javára fordítottuk az országszerte bevezetett speciális bevásárlókocsik és elektromos mopedek révén, amelyek több mint százezer család vásárlását könnyítik meg minden hónapban” – mondta Széll Hajnalka, az Auchan Retail Magyarország Humánerőforrás Igazgatója.

Az ötödik „Jobb velünk a világ!” gálaesten az Auchan egyik megváltozott munkaképességű dolgozója, Hunyadi Orsolya, a csömöri áruház pénztáros munkatársa Példakép díjat vehetett át kiemelkedő munkájáért.

A Fogyatékos Emberek Világnapján mindemellett a bevásárlást megkönnyítő szolgáltatással fogadta fogyatékkal élő vásárlóit az Auchan. A budaörsi áruházban tartott rendezvényen az online vásárlás lehetőségeinek bemutatásán túl a mozgás-, látás- vagy hallássérült vásárlók szakszerű, gyakorlati segítséget igényelhettek áruházi vásárlásukhoz.

Óriási hajrá, izgalmas végjáték, boldog nyertesek - Lezárult...

December második szombatján nemcsak a karácsonyi nagybevásárlást intéző családok, hanem a különleges autós játékok rajongói is a dunakeszi Auchan felé vették az irányt, itt rendezték meg ugyanis az értékes Carrera nyereményekért zajló bajnokság lebilincselő zárófordulóját. Az egé...

Tovább olvasom
Világbajnoki aranyérmet szerzett az Auchan cukrásza

Aranyérmet nyert a novemberi World Culinary Cup artisztika kategóriájában Tóth Katalin, az Auchan cukrász menedzsere. A luxemburgi kulináris világbajnokságon 60 ország 1500 versenyzője mérte össze tudását a szakácsművészet, a pékség és a cukrászat terén.

Tovább olvasom
Már megvásárolhatók nálunk a 2019-es e-matricák!

A 2019. ÉVRE VONATKOZÓ ÉVES ORSZÁGOS ÉS MEGYEI E-MATRICÁK 2018.12.01-TŐL MEGVÁSÁROLHATÓAK. AZ E-MATRICÁK ÉRVÉNYESSÉGÉNEK KEZDETE 2019.01.01!

Tovább olvasom