Áruházak Facebook Instagram Youtube Üzenet

A magyar gyerekek negyede túlsúlyos és minden tizedik alultáplált – ez derült ki az MDOSZ országos GYERE® Programjának friss tápláltsági állapotfelméréséből –

Országos lett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) GYERE® – Gyermekek Egészsége Programja, ami az Auchan Alapítvány támogatásából 24 hazai település általános iskolájában indult el. A programban több mint 5000 általános iskolás vesz részt, közülük a 6-12 éves korosztályban végeztek tápláltsági állapotfelmérést a dietetikusok április-május folyamán. Ebből az derült ki, hogy a vizsgált korosztály alig kétharmada tartozik csak a normál tápláltságúak közé. Minden ötödik gyermek kismértékben túlsúlyos, a gyermekek 7%-a pedig elhízott, de nagyon jelentős az alultápláltak aránya is, ez minden tizedik gyermeket érint.

Az MDOSZ digitálissá vált és országos kiterjesztésű GYERE® Programja hatásosság-vizsgálatának első felmérése az ország három nagy régiójának kilenc településére terjedt ki, amelyben összesen 1264 gyermeket vizsgáltak önkéntes alapon, szülői beleegyezéssel. A települések egy-egy általános iskolájában mérték fel a 6-12 éves gyermekek tápláltsági állapotát a nemének, életkorának, testtömegének és testmagasságának rögzítésével. 

A testtömeg-index (BMI) alakulása életkor és nem szerint az ismert biológiai törvényszerűséget mutatta: gyermekkorban a BMI értéke az életkorral nő, tükrözve a fejlődés-növekedés során bekövetkező testarány-változásokat, továbbá serdülőkor előtt a fiúk és lányok testtömeg-indexében általában nincs jelentős eltérés. A régiók között sincs szignifikáns különbség a tápláltsági kategóriákat tekintve. Tendenciaként azért elmondható, hogy a közép-magyarországi régióban a legmagasabb a normál tápláltsági állapotú gyermek aránya.

Ami igazán aggasztó, az az, hogy a teljes mintában alig kétharmad (64,2%) a normál tápláltságúak aránya. Majdnem minden ötödik gyermek kismértékben túlsúlyos (18,0%), míg elhízottnak tekinthető 7,1%-uk. Összességében tehát a vizsgált gyermekek mintegy negyede súlyfölösleggel küzd. Ezzel párhuzamosan az alultápláltak hányada sem elhanyagolható, hozzávetőlegesen minden tizedik gyermek ebbe a kategóriába sorolható (10,7%). A nemek és korcsoportok között nincs szignifikáns eltérés, az azonban látható, hogy az idősebb fiúknál (10-12 évesek) nagyobb arányban fordulnak elő súlyfölösleggel rendelkezők, a legidősebbek körében pedig kiemelkedően magas az elhízottak aránya. 

Beavatkozást sürget az is, hogy a II. Országos Növekedésvizsgálat (Bodzsár és Zsákai, 2012) eredményeivel összehasonlítva a fiúknál és a lányoknál is magasabbak a mai 6-12 évesek gyermekek átlagértékei, mint tíz évvel ezelőtt, a tendencia tehát nem javult, hanem romlott. A különbségek korcsoporttól függően kb. 1,2–2,3 kg/m2 között mozognak. A lányoknál több korcsoportban is nagymértékű (2,0-2,3 kg/m2 körüli) eltérést tapasztalható, míg a fiúknál csak a legidősebb – a 12 éves – korcsoportnál érte el a 2,0 kg/m2 -es értéket a különbség.

A szakemberek ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a diagnózis, vagy kezelés megállapításánál természetesen nem elegendő kizárólag a közelítő BMI-értéket figyelembe venni. A felmérés céljainak azonban tökéletesen megfelel ez a módszer, mivel a hangsúly a változások követésén van, s ezeket megbízhatóan mérhetjük BMI-vel is. Jelen vizsgálati projekt elsődleges célja ugyanis az, hogy a GYERE® Program végén az azonos módszertannal végrehajtott, ismételt felmérés korrekt összehasonlításon alapuló, releváns megállapításokkal szolgáljon. Összességében érdemes még egyszer kiemelni, hogy a tápláltsági állapotot tekintve ez a minta meglehetősen homogén, nincsenek jellegzetes nemi, életkori és regionális különbségek a tápláltsági arányszámokban.

„A mostani felmérésből is kiderül, hogy nem csak a felnőtt lakosságnál, hanem már a pubertás kor előtt álló gyermekeknél is súlyosak a tápláltságból adódó problémák. Ráadásul a tendencia az elmúlt évtized távlatában nemhogy javult volna, hanem romlott. Nyilván erre a COVID-19 is rátett egy lapáttal, de alapvetően a lakosság egy jelentős hányada nem étkezik helyesen. Ezért is létfontosságú, hogy most az Auchan Alapítvány támogatásából 24 település 5000 diákjához eljuthatunk a másféléves edukációs GYERE® programunkkal. Ettől rövid és hosszú távon is várok eredményeket, bízom benne, hogy a gyerekek a hazavitt tudással a családjuk étkezési szokásait is befolyásolni tudják, illetve később, a saját önálló életükben már egy korszerűbb és egészségesebb étrendet alakítanak ki” – mondta Szűcs Zsuzsanna az MDOSZ elnöke.    

Budapest, 2022. július

Termékvisszahívás - Szentkirályi szénsavmentes, 1,5L

A Szentkirályi Magyarország kéri azon fogyasztókat, akik bármelyik Auchan áruházban 1,5 literes, szénsavmentes (rózsaszín kupakos) Szentkirályi ásványvizet vásároltak, melynek a palack nyakán látható lejárati ideje 21.03.2025, hogy ne fogyasszák el azt, hanem vigyék vissza az áru...

Tovább olvasom
Már lakásbiztosítást is lehet kötni az Auchanban

Az Auchan Magyarország tavaly ősszel indította el az „Auchan Pénzügyi Szolgáltatásokat”, amely kedvező áruhitelre és műszaki termékeknél a garancia kiterjesztésére is lehetőséget adott. Az ajánlatok köre most lakásbiztosítással bővül, amelyben az Auchan biztosító partnere az Alfa...

Tovább olvasom
Tájékoztatás termék visszahívásról - Auchan Kedvenc panini 4...

Tisztelt Vásárlóink! Biztonsági okokból az AUCHAN Magyarország Kft. az alábbi azonosítókkal rendelkező Auchan Kedvenc panini 4db 240g megnevezésű terméket visszahívja.

Tovább olvasom