Áruházak Facebook Instagram Youtube Üzenet

10 200 iskolás gyermek kapott tanszert a nagycsaládosokkal közös Auchan-gyűjtésből

Elkezdődött a tanév, aminek 10 200 gyermek megfelelő felszereléssel vághatott neki az Auchan és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) gyűjtésének köszönhetően. Idén a tavalyinál is többet adományoztak a vásárlók, így szociális érzékenységük 3000 nagycsaládban oldotta meg a tanszervásárlás anyagi nehézségeit. A tárgyi segítségen kívül felbecsülhetetlen értékkel bír, hogy ezek a gyerekek az iskolai felszerelés hiánya miatt biztosan nem maradnak le a tanulásban.

Már hatodik alkalommal rendeznek augusztusban tanszergyűjtést az Auchanban, ezúttal mind a huszonnégy áruház részt vett a jótékonysági akcióban. Az is hagyománynak számít, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületével rendezik meg a gyűjtést, és ők juttatják el a csomagokat azokhoz a többgyermekes családokhoz, ahol nem tudnák megvenni a tanuláshoz szükséges iskolai eszközöket.

Idén a tavalyihoz képest is több adomány gyűlt össze, akkor 9600 csomagot tudtak összeállítani, most 10 200 gyermek kapott felszerelést a 120 000 tanszerből, ezzel 3000 nagycsalád válláról került le az iskolakezdés megoldhatatlan gondja.

Természetesen a tanévkezdés mindenütt megterheli a családi kasszát, ezért szeretné ezúton is megköszönni az Auchan a vásárlóinak, hogy mindössze bő két hét alatt 120 ezer tanszert ajánlottak fel a rászoruló gyermekeknek. A vállalat ezenkívül további 1 millió forinttal támogatja az egyesületet.

Az eredményes gyűjtésért köszönet illeti az Auchan munkatársait is, akik munkájuk mellett segítették a szervezést, illetve a NOE 1235 önkéntesét, akik a gyűjtésen kívül a kiosztást is végezték.

“Nagy büszkeséggel tölt el bennünket a vásárlóközönségünk társadalmi érzékenysége és segítőkészsége. Mindent megtettünk azért, hogy a legszélesebb tanszerválasztékot a lehető legkedvezőbb áron biztosítsuk, de tisztában vagyunk vele, hogy még így is komoly anyagi terhet jelenthetett a tanévkezdés. Éppen ezért különösen hálásak vagyunk azért, hogy vásárlóink a tavalyinál is több tanszert adományoztak jótékony célra” – mondta Varga-Futó Ildikó, CSR igazgató. 

 

„Amikor sok a változás az életünkben, akkor van a legnagyobb szükségünk támogatásra, figyelemre. Ilyen az, amikor iskolába mennek gyermekeink, s különösen igaz ez, egy ilyen gazdaságilag nehezebb időszakban. Felértékelődik a stabil, folyamatos segítség, mert ez biztonságot, bátorítást ad, hiszen tapasztaljuk, nem vagyunk egyedül. Nagyon köszönöm az Auchan munkatársainak és vezetőinek, hogy idén is kitartottak mellettünk, s köszönöm a 48 tagszervezet önkénteseinek munkáját, akik közel kétezer órán át dolgoztak azon, hogy mosolygósan kezdődhessen a tanév minél több gyermek számára – hangsúlyozta Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke.

Hétvégén karácsonyi gyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt a...

A Magyar Vöröskereszt december első két hétvégéjén az ország összes Auchan áruházában várja a nélkülözőknek szánt adományokat. Elsősorban tartós élelmiszerekre, valamint tisztító- és tisztálkodási szerekre van szükség, de az ünnepek előtt szívesen fogadják az édességet, szaloncuk...

Tovább olvasom
Add tovább a szeretetet az Auchan “Maradtmég Dobozkájában”!

A karácsony a hangulatos családi összejövetelekről, a késő estig tartó hosszú beszélgetésekről, a nagy főzésekről, a finom ételekről és italokról szól. Ilyenkor jóval több ételt készítünk, mint az év többi időszakában, ezért az ünnepek alatt az élelmiszerhulladék mennyisége is je...

Tovább olvasom
Megfizethető lesz a karácsony az Auchannál

Élő fenyővásár és megfizethető ünnepi termékek az Auchannál Budapest, 2023. november 14. – Hamarosan elkezdődik az adventi készülődés, viszont most talán az ünnepi dekoráció és menü beszerzésénél egyre meghatározóbb az ár. Az Auchan azonban a széles év végi termékpalettájával ga...

Tovább olvasom