Mentás-fetás görögdinnye-salátát készítek.
Ehhez persze előbb fel kell szeletelni, és kockákra kell vágni a dinnyét.
Ha görögdinnyét szeletelek, mindig apám sztorija jut eszembe. Egyszer augusztus elején kirándulni mentek, fel az Istenszékére, négy és fél órás út volt, mindenki csak könnyű hátizsákot vitt magával, úgy mentek felfelé. Odafönn is meleg volt, szokatlanul meleg, és hát volt ott egy nagydarab testes ember, egy afféle óriás, akit senki se ismert, nem az ő társaságukba tartozott, talán az állomáson csapódott hozzájuk, de azért nagyjából együtt mentek, és ennek az embernek egy irdatlan nagy hátizsákja volt, és azt a hátizsákot kilógó nyelvvel cipelte, vörös arccal, kínlódva vitte, ők persze csak mosolyogtak rajta, hát minek visz magával akkora csomagot, micsoda ostobaság, gondolták, és mentek és mentek, és aztán, amikor felértek a hegycsúcsra, és kigyönyörködték magukat a kilátásában, akkor, leültek falatozni, ki-ki elővette, amit hozott, és akkor ez az ember egyszercsak elővett a hátizsákjából egy irdaltan nagy dobozt, ami tele volt kására tört olvadozó jéggel, és a jég közül meg egy hatalmas görögdinnyét, meg egy hatalmas disznóölő kést, a dinnyét felszeletelte, és ott helyben az utolsó falásig megette, senkinek sem adott belőle. Sose tudtam eldönteni, hogy apám ezt afféle tanmesének szánta vagy tényleg megtörtént, mindenesetre a dinnye és a dinnyét cipelő óriás minden elmeséléssel egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt és a dinnye is egyre édesebb, egyre hűvösebb, egyre finomabb lett a fantáziámban. Azóta is ehhez a képzeletbeli, mesebeli dinnyéhez hasonlítok minden görögdinnyét és mindig, amikor megvágok egyet és ropog, ahogy a nagy késsel két félbe hasítom, és ahogy szeletelem, erre az Istenszéke csúcsán evett, mennyei dinnyére gondolok. Talán ezért is szeretek jobban egész dinnyét venni, nem felet vagy negyedet, alig fér a hűtőbe, egyáltalán nem praktikus, sokszor kádban kell jéggel vagy rácsorgatott hideg vízzel hűteni, de nem érdekel, nekem egész dinnye kell, annál jobb, minél nagyobb.
Közben a dinnyét felszeleteltem, kipiszkáltam belőle a magokat, és kockákra is vágtam, a dinnyemagról persze Naszreddin Hodzsa jut eszembe meg a mérhetetlen gazdagság és az a nyár, hatodikos koromban, amikor maggyűjteményt kellett készíteni a biológiatanárnak szeptemberre, de én az egészet elfelejtettem, utolsó reggel jutott eszembe, úgyhogy a gyűjteményem szégyenszemre két lecelofánozott gyufásdobozból állt, egyikben napraforgó, a másikban dinnyemagokkal, de ezt most nem mesélem végig, mert akkor sose készül el a saláta.
Én amúgy egész sokáig nem tudtam elképzelni, hogy a görögdinnyével bármit is kéne csinálni azon kívül, hogy úgy, ahogy van, megeszi az ember. Jó, azt tudtam, hogy a dinnyehéjat lehet savanyítani, de hogy a húsát salátába is lehet tenni, azzal Finnországban szembesültem, méghozzá Lahti városában. Ott találkoztam először ezzel a mentás-fetás változattal is. Tényleg, a menta! Ideje kimenni a kertbe és hozni egy marékkal, nem kell sok, a menta jó markáns fűszer, szépen felvágom, aztán összekeverem a dinnyekockákkal, és rámorzsolom a fetát.
Már csak egy kis frissen facsart citromlé és olívaolaj kell rá, esetleg egy kevés só, bár az van a fetában is. (Néha a legkedvesebb fűszeremet, a sóban eltett citromot is elő szoktam venni, és abból is teszek bele, de abból tényleg csak egy nagyon kevés kell.)
A salátát szépen összekeverem, vigyázok, hogy a dinnye ne törjön meg, és a feta se legyen a végére túl morzsalékos, és tulajdonképpen készen is vagyok.
A citromos-dinnyés mentaillatról eszembe jut a Lahti tó vizének simasága, a füstös fekete szauna és az a vidám tréfa, amit a finn írók űztek velem. Kicsit túl pikáns ahhoz, hogy itt és most részletesen elmeséljem, a lényeg az, hogy voltam annyira naiv, hogy elhittem, a szaunából kimenet egész nyugodtan beugorhatok anyaszült meztelenül a tóba.
Rég volt, most már én is tudok magamon nevetni. Mosolyogva megkóstolom a salátát, a dinnye roppanós édességét pont olyan szépen köti össze a feta engedékeny sósságával a menta, mint ahogy Finnországból emlékeztem. Biztos annak a dinnyecipelő hegyi óriásnak is nagyon ízlene.
Hozzávalók: egy kiló dinnye, negyed kiló feta, fél marék menta, pár evőkanál olívaolaj, egy friss citrom leve.
Dragomán György, író
