Próbálkoztam nemegyszer eszpresszóval is, de aztán beletörődtem, hogy a legjobb kávés garnitát mégiscsak a hidegen áztatott kávéból lehet csinálni.
A hidegen áztatott kávé úgy készül, hogy az ember mondjuk 4:1 vagy akár 3:1 arányban összekever hideg vizet és darált kávét, a hűtőszekrényben fél napig áztatja, aztán átszűri kávéfilteren. Egészen sima ízű, könnyedén finom és mégiscsak igen erős kávékoncentrátumhoz lehet így jutni, hideg tejjel, tejszínnel, cukorral mézzel, tejszínhabbal, ne adj’ isten jégkockára vagy fagylaltra csorgatva ideális jegeskávé-alapanyag, forró délutánokon persze elszabadulhat az ember fantáziája, egy kis unikum vagy amaretto, netán egy kevés whisky vagy konyak és már a koktélozás határát súrolhatjuk, pláne, ha töltés közben kicsit jobban megbillen a kezünk. (Ha neadjisten zölddió-likőrt vezérel utunkba a jósors, bizony az is igen szépen felhasználható így – ha pedig ebbe egy gombóc diófagylaltot is teszünk, akkor – inkább nem is folytatom ezt a gondolatot, csak nagyokat, jóízűeket nyelek.)
De maradjunk csak a granitánál, ami úgy készül, hogy ezt a kávékoncentrátumot ízlés szerint megédesítjük (mézzel, cukorral, de édesítővel is lehet próbálkozni), aztán ha van fagylaltgépünk, akkor beletöltjük, és hagyjuk, hogy jégkésévé keveredjen, ha nincs, akkor egy lapos jénaiba vagy porcelántálba töltve a mélyhűtőbe téve és a szépen fagyogató folyadékot félóránként egy villával megtörve-átkeverve, úgy három óra alatt jégkásához jutunk. (Az is járható út, hogy egyszerűen jégkockává fagyasztjuk, aztán betesszük a kockákat a mixerbe – de érdemes utána nézni, hogy bírja-e a mixerünk ezt a fajta mókát, és azzal is számolni kell, hogy élesebbek lesznek így a jégforgácsok.)
Akármelyik módszert is választjuk, a végeredmény kávészínű, üdítő jégkása lesz, ami magára kanalazva vagy egy kis tejszínhabbal (erről később) semmihez sem hasonlítható élmény.
Érdemes egyszer szicíliai módra reggelire is megkóstolni, a legjobb jófajta frissen sütött brióssal (ígérem a briós sütős örömeiről is mesélek majd egyszer), de egy vékony szelet, picit megpirított, vajjal és mézzel vékonyan megkent kalácsszeletre halmozva is egészen meglepően finom és szokatlan desszert-reggelit kaphatunk.
A granitából pillantok alatt lehet jegeskávét készíteni, épp csak egy kis tejjel vagy könnyű tejszínnel kell felönteni. Én kókusztejjel is próbálkoztam, egyáltalán nem bántam meg. Valószínűleg mandulatejjel is nagyon finom.
Külön szólni kell még a tejszínhabról, a tejszínhab ugyanis a granita nagy barátja, van, aki csak egy kanálkányit tesz a tetejére, fele-fele arányban összeverve egyfajta gyors és rafinált haboskávé shake-et nyerhet az, aki elég vállalkozó szellemű. (A tejszínhabba lehet felverés közben egy kis narancsszirupot keverni, egészen új szintre tudja emelni az élményt.)
Ha még dekadensebb élvezetekre vágyunk, akkor jöhetnek a fagylalt-kávé keverékek, a kávéval leöntött fagylaltok, vagyis az afogattók – a bőség zavarában persze ezeket is meg lehet granitával bolondítani, mindössze annyi a teendőnk, hogy a pár kanál granitával koronázott fagylaltgombócokat szépen nyakon öntsük egy friss eszpresszóval vagy ristrettóval. Igen, ez az, amikor az ember kávéval issza vagy eszi a kévét, a lényeg: igen hűsítő és íncsiklandó módon juttathatjuk komoly koffeinsokkhoz a szervezetünket. (Vigyázat, ettől eléggé fel lehet pörögni, én például egy ilyen jég-kávé mámorban jutottam el „a-fagyogató-afogattó-lehűti-a-fogadat-jól” mondókához, amit elég volt pár tucatszor mániákusan elismételni, hogy aztán órákig nem tudtam kiverni a fejemből.)
Dragomán György, író
