Nagyon szeretek húsokat és gyümölcsöket kombinálni. A szőlővel sült csirke izgalmas és érdekes őszi étel, szépen illik a birsalma-libacomb, szilva-sertéstarja, alma-sertéskaraj sorba, hogy csak három személyes kedvencet említsek.
Nagy szemű fehér szőlőt jó hozzá választani, nem kell sok, egy kisebb gerezd, süthetjük egész csirkével sütőben vaslábosban, vagy választhatjuk a gyorsabbik utat, amikor csak gyorsan megsütünk pár szelet csirkemellet, aztán a szőlővel aromatizáljuk a húst.
A szőlő és a csirke mellé persze a mandula is kínálja magát, hogy milyen szépen illik a szőlőhöz, apósom szőlőjében szüretkor tanultam meg ezt egy életre, amikor nem győztem friss mandulát törni a frissen szedett szőlőhöz, olyan élményt jelentett összerágni egymással a kettőt. Azt persze, hogy a mandula és a szőlő összeillenek, régóta tudjuk, elég csak a spanyol kenyérleves, a gazpacho ősi paradicsommentes, fehér alapváltozatára, az ajo blancora gondolni, ami tudvalevőleg hámozott mandulával és szőlővel készül.
A két ízt szépen kovácsolja össze a rozmaring, lehet, hogy ez elsőre meglepően hangzik, de a rozmaringos szőlő szépségéről a legkedvesebb szőlő-lágykenyér változatom, a szőlős-rozmaringos focaccia óta tudok hosszan és szépen mesélni – a rozmaring fűszeres, kicsit szénás, mező-ízű fanyarsága valahogy hangsúlyosabbá teszi a szőlőszemek mélyzöld erejét, ugyanakkor harmóniába hozza és finoman megtámasztja kicsit karamellizált, enyhén édes gyümölcsösségével.
Ennyit az elméletről, maga az étel sokkal gyorsabban elkészül, főleg, ha nem egész csirkét, hanem csak bőrös csirkemellet vagy csirkemellfilét használunk hozzá. Négy személyre éhségtől függően egy-két közepes darab szükséges, sózni kell, borsozni, aztán vasserpenyőben, kevés vajon gyorsan körbesütni, épp csak annyira, hogy színt kapjon.
Ha ez megvan, kiveszem és kis időre félreteszem a húst, megtisztítok egy kis fej hagymát, a serpenyőbe szeletelem, kis fehérborsot teszek rá, aztán rádobom a rozmaring-ágacskát, mellé teszem a szőlőszemeket (ha a szemek nagyon nagyok és érzem magamban a kitartó bátorságot, akkor megesik, hogy kettévágom és kimagozom a szőlőszemeket, ez szép zen gyakorlat, kicsit olyan, mint a szőlőhámozás, de azt hiszem, arról már egyszer meséltem), és egy marék forró vízzel leöntött és gyorsan meghámozott mandulát is szórok a serpenyőbe (ha a mandula nagyon friss, nem is kell feltétlenül meghámozni), aztán öntök alá egy kevés könnyű fehérbort.
Visszateszem a serpenyőbe a húst, ha levet engedett volna, azt is szépen visszaöntöm alá, elrendezem körülötte a szőlőszemeket, aztán beteszem az egészet a sütőbe, száznyolcvan fokra.
Negyedóra se kell, a csirke már el is készül, nem érdemes nagyon szárazra sütni, amikor még jó szaftos belül, én akkor szeretem a legjobban felszeletelni. A szeleteket összeforgatom a szőlővel és a mandulával, ráteszek még pár szelet vajat, hadd olvadjon csak szépen a hússzeletekre, és egy-két percre visszateszem a már elzárt sütőbe.
Aztán már kész is van, frissen sült foszlós kenyérrel szeretem enni, de a kuszkusz is nagyon jó köret lehet hozzá.
Hozzávalók: egy vagy két közepes csirkemell csontján vagy filézve, egy hagyma, egy fürt szőlő, egy marék mandula, kevés fehérbor, egy ág rozmaring, só, bors, fehérbors – köretnek friss kenyér vagy kuszkusz.
Dragomán György, író