Egyszerre kívántuk meg a nyúlpaprikást a kisfiammal, emlékszel, milyen finom nyúlpaprikást főz Csavardi Samu Frodónak A két torony vége felé? Kérdeztük egymástól a boltban a friss nyúlcombok látványától fellelkesedve. Emlékeztünk, hát hogyne emlékeztünk volna, ő olyan éhes volt éppen, amilyen csak egy növésben lévő kiskamasz lehet, én meg olyan éhes, amilyen csak egy regénybefejezésben megfáradt író lehet, ezért tréfált meg az emlékezet, a vágy és a furfang keveréke – a Gyűrűk Urában ugyanis nem nyúlpaprikás fő, hanem csak nyúlpörkölt, de az is csak a fordító leleménye, mert az eredetiben „rabbit stew” van, és hogy ezt miként is lehetne pontosan magyarra fordítani, abba most inkább nem megyek bele, mert akkor a raguk, tokányok, sűrű levesek labirintusába tévednénk, és most nem ez a cél, hanem a nyúlpaprikás, különben is, ha szegény Samunak lett volna jóféle, magyar fűszerpaprikája, akkor ő is csakis nyúlpaprikást főzött volna, ha meg egy rendes, tisztességes hobbit-lak konyhája állt volna a rendelkezésére, és nem az orkok elől kellett volna bújkálnia, akkor persze lehet, hogy megkísértette volna a mustáros, sült nyúlcomb vagy a nyúl confit. Mi is nyelünk egypárat, ahogy eszünkbe jutnak ezek a nagyszerű lehetőségek, de aztán maradunk szépen a nyúlpaprikásnál.
Nem is akármilyen nyúlpaprikást fogunk most főzni, hanem rókagombás nyúlpaprikást. Ha lenne friss rókagombánk, akkor persze azt használnánk, de tudjuk, hogy a szárított is megteszi, kicsit sűrűbb erdőíze lesz tőle a paprikásnak, mert a szárított rókagomba sötétebb és fűszeresebb a frissnél. Csak arra kell vigyázni, hogy ne maradjon túl száraz, úgyhogy a legelső dolgunk, amikor hazaérünk a nyúlcombokkal, szám szerint néggyel, merthogy négyen vagyunk, hogy ötven gramm szárított rókagombát felteszünk főni három deci vízben, épp csak felforraljuk, aztán lehúzzuk szépen a tűzről (persze, ha lenne friss rókagombánk, akkor szépen megtisztítanánk és felszeletelnénk, és ezt tennénk a paprikásba), aztán hagyjuk, hogy a lé hűljön-langyosodjon, a gomba meg elkezdje szépen teleszívni magát vízzel, hogy a végére jó puha legyen, és kiadja magából az erdő ízét.
Ha a gombával megvolnánk, két kis fej lilahagymát olyan apróra vágunk, amilyenre csak tudunk, aztán vajat futtatunk a legkedvesebb közepes vaslábosunkban (ha nincs vas, akkor olyanban, amilyen éppen van), hagyjuk kicsit megüvegesedni, aztán levesszük a lángról, beleszórunk egy kiskanál fűszerpaprikát, belecsavarunk egy kis borsot. Akad, aki köménymagot is tesz bele, én a nyúlhoz, pláne a rókagombáshoz köményt sose adnék, két megroppantott borókabogyót viszont teszek mellé, és a rókagomba miatt, ha van otthon, adok hozzá egy kevés lestyánt és izsópot (ha nincs, hát nincs).
Itt egy pillanatra mindig megállok, szeretem ezt a látványt, ahogy a paprika vöröse ráömlik a hagyma lilájára, ahogy a nedvességet magába szívja, és közben megsötétül és elmélyül a színe. Ilyenkor szokott eszembe jutni, hogy elfelejtettem a sót, hát megsózom. Egy komoly döntés vár még ránk, kerüljön-e paradicsom és fokhagyma a paprikásba vagy ne kerüljön. Néha elcsábulok, és adok hozzá két-három evőkanálnyi paradicsompürét, kicsit savasabb és krémesebb lesz tőle a szaft. Ha friss a gomba, akkor persze inkább nem. A fokhagymát viszont túlságosan szeretem, azt sose szoktam kihagyni, két-három megzúzott gerezdet mindig dobok bele.
Visszateszem a lábost a lángra, beleteszem a nyúlcombokat, megforgatom mindegyiket szépen a paprikás hagymában, aztán köréöntöm a gombát, kavarok egyet rajta, aztán körbeöntöm a gomba levével is.
Az a jó, ha pont ellepi a húst. Ha szükséges, akkor lehet még egy kis vizet tenni hozzá, egy fél deci könnyű vörösbort is elbír, ha épp olyan a hangulatunk.
A babérlevelet nem érdemes kifelejteni, van egy szép ágam, a nyári babérfáról vágtam le, amikor a legszebb és legzöldebb volt, ott a konyhapolcon, arról szoktam egyet leszakítani. Beledobom a lábosba, lefedem, kis lángon hagyom főni két-két és fél órát.
Amikor már a hús olyan puha, hogy szinte lejön a csontról, akkor áhítatosan megkóstolom a szaftot, ha kell, utánsózom-borsozom, aztán teszek hozzá még egy fél kiskanálnyi fűszerpaprikát, és megvárom, hogy előbújjon a friss paprikaíz belőle.
Kiveszem a combokat egy mélytányérra, lefejtem róluk a húst, persze nem bírom ki, hogy egy szebb falatot meg ne kóstoljak, sőt, odahívom a kisfiamat is, kóstoljon csak bele ő is. Megbeszéljük, hogy ilyen jót még a hobbitok se ettek, mert nem volt szegényeknek paprikájuk.
Aki akarja, most be is ránthatja vagy tehet hozzá egy kis tejfölt. Én bevallom, nem szoktam.
Visszatesszük a húst a szaftba, megbeszéljük, hogy mi legyen a köret. Krumplipüré, frissen gyúrt széles tészta vagy nokedli? Mindhárom máshogy finom.
Hozzávalók: négy nyúlcomb, ötven gramm szárított rókagomba, három deci víz, (esetleg egy kis vörösbor), két kisebb lilahagyma, fokhagyma, fűszerpaprika, só, bors, babér, lestyán, izsóp.
Dragomán György, író