Áruházak Facebook Instagram Youtube Üzenet

Fröccs-képzelet

Azt mondom, hogy: Huuurszziiiicccs - te meg képzeld hozzá szépen, hogy a pohár elfelhősödik, ahogy belehabzik a sugárban belenyomott szóda (vagy, hogy szakszerűen mondjam, szikvíz).  Képzelj mellé egy teraszt, tudod, melyiket, a miénket, a nagy árnyadó, hűsadó fenyőfával, meg a kicsit imbolygó teak asztallal, aztán képzeld el, hogy felemeled a poharat, és belekortyolsz a fröccsbe.

Egyszerű kisfröccsöt képzelj, és persze, hogy nagyon szomjasan kortyolsz bele, de mégis fegyelmezetten, nem iszod meg egyhajtásra az egészet, kicsiket kortyolsz, egymás után hármat is vagy négyet is, hagyod, hogy a friss, hideg szóda enyhe csípése kicsit felemelje és felfényesítse a bor ízét, abban az első néhány kortyban érezni a legtisztábban a bort, a szénsav alányúl és megemeli egy kicsit, de nem annyira, mintha pezsgő volna, épp csak a szájpadlásig löki fel, a torokig, hogy aztán hűsítő, üdítő, nyugtató korty legyen belőle.

A kisfröccs egyszerre nagyon őszinte és nagyon becsapós ital. Egyformán benne van a bor ereje és a szóda ereje, csak tőled függ, hogy melyiket hagyod érvényesülni: ha gyorsan iszod, akkor a bor győz, ha lassan, akkor a szóda. 

Mondom, lassú kortyokat képzelj, ez hosszú délután lesz, sokáig fogunk ott ülni az asztal mellett, beszélgetni fogunk, szépen, komótosan, elmesélünk egymásnak ezt-azt, fontos dolgokat és kevésbé fontosakat. Ha lassan kortyolgatjuk, a kisfröccs beszélgetős ital; mire elvesztené az erejét, már meg is újul, mert jön a következő pohár.

Ha fröccs-maximalista vagy, ahogy én, akkor, ha csak lehet, nem ásványvízzel, hanem csakis szódával iszod. Fontos, hogy a szóda hideg legyen, ha magadnak csinálod, akkor legjobb már előre lehűteni a vizet, és úgy nyomni bele a szódát, és aztán jól összerázni. 

Régi vágású szódarajngó vagyok, a legjobban azokat a régi literes üvegeket szerettem, mindjárt utána a nagy újratölthető, pirosan csillogó, kétliteres szifont, amibe sziszegve-dördülve robbant bele a szénsavpatron, ahogy belecsavarta az ember; a fejem fölött szerettem rázni, két kézre fogva, legalább hetvenhétszer, volt, hogy számoltam is, néha hangosan, de inkább csak magamban, mire kész lett, a fém áthűlt, hideg lett tőle a tenyerem, most is ott van benne a szifon aljának görbülete. Ha egyszer is érezted, ezt is rögtön bele tudod képzelni te is. Ma már máshogy készül a szóda, hiába próbáltam azt az állványba üveget csavarós, kényelmes, új módszert évek óta megszeretni – ha jó hideg vízből készül, ez is elég finom –, érzem, hogy évekbe fog telni, amíg úgy igazán megbarátkozom vele. 

A bor is legyen hideg, és az a jó, ha hideg is marad. Néha a hideg szódából szoktam rálocsolni egy keveset a hengeres, agyag borhűtőre. Amikor kiveszem belőle az üveget, hogy újratöltsem, mindig belenézek, elképzelem, hogy ott kavarog a mélyén a hűvösség, és amikor visszateszem bele az üveget, tényleg érezni, hogy feláramlik a palack körül a hűs levegő, végigsimít a csuklómon és alkaromon, bebújik a könnyű nyári len ingem ujja alá.

A fröccs irodalmi ital, a legenda szerint a nevét is Vörösmarty Mihálytól kapta. Lehetetlen úgy belekortyolni, hogy ne jussanak azonnal az eszünkbe a magyar irodalom olyan nagy fröccsözői, mint Hajnóczy Péter vagy Karinthy Cini. De csak egyetlen íróról neveztek el fröccsöt, mindenki nevetve mondja, hogy a Krúdy-fröccs, az kilenc rész bor, egy rész szóda, kérdés, hogy van-e egyáltalán így értelme: ezzel az erővel akár tisztán is lehetne inni a bort. Legalább egyszer érdemes kipróbálni, rácsodálkozni, hogy az a kevés szóda és gyönge pezsgés is milyen szép halvány gyöngyházragyogást tud a borba csempészni. Az embernek mosolyogni támad tőle kedve. 

Dragomán György, író