Áruházak Facebook Instagram Youtube Üzenet

Citromos vöröslencse-leves éjfél utánra

Egy jó éjfél utáni levesnek egyszerre kell könnyednek, kijózanítónak, laktatónak és erőt adónak lennie. 

A citromos vöröslencse-leves tökéletesen alkalmas erre a feladatra, egy kicsit egzotikus, hiszen a lényegét a vörös lencse és a római kömény adja, de közben persze ismerős is, merthogy mégiscsak egy lencseleves, úgyhogy, ha netán szilveszter éjszakáján vesszük magunkhoz, akkor a gazdag újév is garantált.

Tulajdonképpen ez gyors répás-paradicsomos, kicsit pépesített vöröslencse-leves, nincs benne nagyon sok ördöngösség. 

Legjobb a római kömény átforrósításával kezdeni, ezt én mindig a legkedvesebb vasserpenyőmben csinálom, csak úgy szárazon, olaj nélkül melegítem a római köményt, kicsit rázogatva, egészen, amíg ki nem árad az illata. Megégetni nem kell, ahogy felszáll az illat, átöntöm a mozsárba, és gyorsan porrá töröm. Szeretek ritmusra mozsarazni, szeretem érezni, ahogy másodszor is megváltozik és még intenzívebbé válik a római kömény illata.

Megpucolom a zöldséget, és ha nincs otthon sós citrom, akkor gyorsan megcsinálom azt is, hadd érjen szépen össze, (nagyon egyszerű: a kezeletlen héjú biocitromot héjastól gyorsan minél apróbb kockákra kell vágni, aztán összekeverni egy kiskanál sóval és ugyanennyi cukorral – én ezt a citromkeveréket fűszerként használom salátákban, szendvicsekben, de egytálételekben, sőt, levesbetétként is megállja a helyét).

Átöblítem a lencsét a legkisebb lyukú szűrőmben, megpucolok és megroppantok két-három gerezd fokhagymát, aztán olajat forrósítok (persze lehet vaj vagy tisztított vaj is), beledobom a fokhagymát, hagyom, hogy színt kapjon, aztán kiveszem, mert nem akarom, hogy ez a leves nagyon fokhagymás legyen, épp csak az ízének az árnyékára van szükség. Persze, aki fokhagymásabban szereti, az akár több gerezdet vagy akár egy fejnyi fokhagymát is megpiríthat, aztán péppé zúzva a répa megpirítása után visszakanalazhatja a leves alapjába. (Gyömbért is lehetne pirítani és reszelni hozzá, de akkor már jöhetnének egyéb fűszerek is, és egy másfajta, indiaiasabb jellegű levest kaphatnánk – járható út az is, de most nem az a cél, most megelégszünk a római köménnyel és a citrommal.)

Ha a fokhagymák már aranyszínűre sültek, és kikerültek az olajból, jöhet az apróra vágott hagyma. Rákanalazom a porrá tört köményt, előre tudom, az illata most fog harmadszor kiáradni, most lesz a legintenzívebb. Vigyázok, hogy ne égjen meg, megsózom és borsozom, aztán hozzáadom a felkockázott répát, jól megkeverem. 

Nem baj, ha a répa kap egy kis színt, közepes lángon kevergetem pár percig, hozzáadom a paradicsompürét is. 

Kevergetem, a római kömény illata még mindig intenzív, de azért már szelídült valamit. 

Lerázom a lencséről a maradék vizet, beleszórom a szűrőből a lábosba, aztán felöntöm kétszer annyi vízzel, mint amennyi a lencse volt. 

Felhúzom a lángot, megvárom, amíg forrni kezd a lencse, aztán kicsire húzom. A lencsét mindig ezzel a módszerrel főzöm és sose áztatom be előtte, így gyorsan megdagad és megpuhul. 

Teszek még a levesbe egy babérlevelet és egy kis rozmaringágat. A rozmaringot minden lencsés ételbe rituálisan belefőzöm, mióta egyszer azt olvastam róla, hogy enyhíti a lencse legközismertebb hatását. Különben is, van egy szép nagy rozmaringbokrunk, most épp a konyhában tartózkodik fényekkel körülvéve, örökzöld dísznövény-szerepben, kár lenne nem kihasználni. 

Most már nincsen sok munka a levessel, fedő alatt kis lángon főzöm, húsz percig vagy legfeljebb fél órát, amíg meg nem puhul. Nem érdemes szétfőzni. Amikor puha, a leves negyedét ki szoktam venni, egy botmixerrel pépesítem, aztán visszatöltöm a levesbe. Ettől sűrűbb lesz és krémesebb, én pedig szeretek botmixerezni: az egyik legkedvesebb konyhai eszközöm, nem tudok betelni azzal az érzéssel, hogy a pépesítendőbe mártva megnyomom a gombját, felzúg, örvényt kavar, és a maga kavarta örvény leszívja a mixerfejet egészen a pépesítendő anyagot tartalmazó edény legaljáig. 

Néha nem is szórakozom az oda-vissza töltögetéssel, néha egyenesen a leveses lábosban botmixerezek. (Ilyenkor persze mindig gondosan kihalászom előbb a rozmaringágat meg a babért.) Vigyázni kell persze, nem szabad túlzásba esni, hiszen a leves akkor jó, ha marad azért a lencsének valami tartása.

Már csak a citromlé kell bele. Mielőtt belekeverném, megkóstolom, aztán, miután belekevertem, újra. Nemcsak savanyúbb lesz a citromtól, hanem valahogy könnyedebb is.

Tulajdonképpen készen van. (Előre is meg lehet csinálni természetesen, és ha újramelegítéskor túlságosan besűrűsödne, óvatosan lehet vízzel hígítani.)

Készen vagyunk, most már csak tálalni kell, és rábeszélni szeretteinket vagy éppen a vendégeinket, hogy tegyenek bátran a közepére egy kiskanálnyit a sós-cukros citromkockákból. 

Vannak, akik az erős ízeket kedvelik, ők nyugodtan szórhatnak rá csilipelyheket vagy locsolhatnak bele egy kevés csiliolajat. Ha van frissen vágott petrezselyemzöldünk, azt is szórhatunk a tetejére.

(És nemcsak éjfél után finom, rendes ebédre is nagyszerűen be szokott válni.) 

 

Hozzávalók hat személye: egy kevés olaj, pár gerezd fokhagyma, egy csapott evőkanál római kömény, só, bors, egy babérlevél, egy rozmaringágacska, fél kiló vöröslencse, egy lilahagyma, két nagyobb répa, négy evőkanál paradicsompüré, egy fél biocitrom leve, egy fél citromnyi sóval és cukorral gyorsérlelt sós citrom.

 

Dragomán György, író