Mi minden kell egy igazi, jó tárkonyos vadragu, pontosabban őzraguleveshez? (Én, ha csak lehet, őzből szoktam főzni, de persze szarvasból vagy vaddisznóból is finom.) Nem, nemcsak az alapanyagok, úgymint tisztított apróhús, só, bors, borókabogyó, friss vagy épp szárított erdei gomba, répa, petrezselyem, hagyma, zeller, babér, zsír, tárkony és citrom, netalán zöldborsó.
Persze, persze, ezek nélkül nem lehet vadragulevest főzni (mondjuk ahogy ezt leírom, rögtön eszembe jut Nagy Levin a Három testőr Afrikában című Rejtő regényből, aki azt állította, hogy cserzett marhabőrből is tűrhető ragut tud készíteni, úgyhogy az aggodalmas Tuskó Hopkins nem győzte dugdosni előle azt a bizonyos látcsőtokot – de hát hol vagyunk mi Nagy Levintől? Ráadásul mi nem tűrhető, hanem kitűnő ragut, pontosabban ragulevest akarunk), de ahhoz, hogy igazán jó, ünnepi vadragulevest főzhessünk, kell még valami, nekem legalábbis mindenképpen szükségem van az erdő illatára, arra a semmihez se hasonlítható némaságra, amit egy szélcsendes napon egy alkonyi erdő legmélyén tapasztalhat meg az ember, amikor a lombok szinte magukba nyelik a léptei zaját.
Erre szoktam gondolni, amikor vadragulevest főzök, az egész napos kirándulás fáradtságára, arra a nagy-nagy, de még nem fájóan mardosó éhségre, amit egyszerre mélyít és enyhít a hamarosan ránk váró forró vadraguleves szürcsölésének ígérete.
Dehát mégsem lehet egy receptet úgy kezdeni, még ha vadraguleves is, hogy induljatok el hajnalban, kiránduljatok egész nap, közben szerezzetek őzhúst meg gombát, úgyhogy kezdjük inkább úgy, hogy szagoljátok meg a gombát (ha friss, tisztítsátok meg, ha szárított, áztassátok be), aztán, amíg az őz apróhúst hártyázzátok, a gomba illatának emlékével az orrotokban gondoljatok az erdőre, próbáljátok felidézni a legszebb erdei utatokat, illatostól, csendestől, fáradtságostól.
Nekem Charles Frazier Hideghegy című egészen csodálatos regénye szokott eszembe jutni, és az, ahogy arról ír, milyen csodálatos hozzáértéssel bontják szét a cseroki indiánok az őzeket, hogy egyetlen foncsika hús kárba ne menjen. Elképzelem azokat a hatékony mozdulatokat, közben sokkal ügyetlenebbül lehúzom a húsdarabokról az ezüstös hártyákat. Apám tenyere jut eszembe, amikor vadhúspucolásnál egyszercsak kipattintott a húsból három ólomsörétet, és megmutatta. Régi emlék, a söréteket sokáig őriztem. Ha a hús már tiszta, sózzátok és borsozzátok meg.
Vágjátok apróra a hagymát (én ebbe a levesbe, ha lehet, lilahagymát teszek, de vörös is jó), pucoljátok meg és karikázzátok fel a zöldségeket.
Forrósítsatok fel két-három kanál zsírt a lábos alján (lehetne, hogyne lehetne szalonnát is olvasztani – persze csak keveset), dobjátok bele a hagymát, hagyjátok megfonnyadni, aztán tegyétek bele a húst, pirítsátok körbe, és dobjátok közé a megzúzott borókabogyókat. (Apám köményt is tett bele, én is teszek, egy negyed kiskanálnyit, ráadásul egészben hagyva, de van, aki ettől visszadöbben – azt is el tudom fogadni.)
Ha a hús már szint kapott, döntést kell hozni: sűrűbb vagy könnyebb levest akarunk? Ha sűrűbbet, akkor most kell a húsra szórni egy evőkanálnyi lisztet, aztán jöhet a vadhús forgatása-kevergetése, amíg a liszt egy kicsit rá nem pirul. Most jöhet a gomba, a friss vagy a beáztatott szárított (a legjobb a vargánya, vagy ahogy Erdélyben hívják, a medvegomba), kis barna csiperke is kerülhet bele.
Eljött a tárkony ideje – ha van friss vagy akár mélyhűtött, akkor abból kell egy fél marék, ha csak szárított, akkor abból jó két kiskanálnyi (szerencsére a tárkony a többi fűszernél jobban bírja a szárítást, többet megőriz jellegzetes aromájából), ha van otthon tárkonyecet, akkor abból sem árt meg pár csepp.
Ha szárított volt a gomba, várjátok meg, amíg kicsit elfövi az áztatólevét, ha friss, akkor meg azt, hogy levet eresszen, aztán adjátok hozzá a zöldségeket. Most már komoly illata kell legyen a készülő levesnek, tárkonyos, gombás, vadas, sűrű erdőízzel, olyan, amibe jó beleszimatolni, olyan, ami már megül hátul az ember torkában, amitől már nagyokat lehet nyelni.
Persze a nagy szimatolásban ne feledkezettek meg a babérlevélről sem. Egy szép nagy kell bele. Öntsétek fel a levest annyi vízzel, amennyi úgy háromujjnyival ellepi a zöldségeket, fedjétek le, aztán hagyjátok, hadd főjön kis lángon.
Amíg fő, pucoljátok meg és vágjátok kis kockákra a krumplit. Bevallom, én néha csinálok csipetkét is, úgy, mintha gulyás lenne, ha ezt is kipróbálnátok, most jött el az ideje: egy tojást kell felverni, összekeverni egy jó nagy csipet sóval és annyi liszttel, amennyit felvesz, aztán, ha összeállt, lehet csipetkéket formázni belőle. Erre sincs szabály, van, aki kis kígyócskákat sodor a tésztából, én azt szeretem, ha szabályos kerek, borsószem nagyságú. (Ilyenkor nem tudok nem a nagymamám kezére gondolni, egészen korai emlékem, hogy ülünk vele az asztal mellett, és kis csipetkéket bügyürgetünk – gyerekkorom egyik legnyugalmasabb pillanata.)
Egy fontos eldöntendő van már csak hátra, a zöldborsó kérdése. Van, aki szerint ez úri huncutság, mások szerint enélkül nem raguleves a raguleves. Én néha teszek bele, akkor azt képzelem, hogy egy hegyi vendéglőben vagy egy menedékházban vagyok, ahol azért jól felszerelt konyhában főtt étellel várják a betérőt, néha meg nem, akkor nyilván szabadtűzre, kövekre állított láboskába képzelem a levest. De az majd, ha teszünk bele, csak utoljára kell, előbb megnézzük, puha-e már a hús.
Ha puha, akkor jött el a krumpli ideje, és ha már a krumpli is majdnem puha, akkor jöhet a csipetke és a fagyasztott zöldborsó. (Ha teszek a levesbe, egy szűrőben mindig a csap alá tartom egy-két percre, a bőven ömlő hideg víz felfrissíti a borsót és eltünteti az esetleges hűtőízt.) Ha a krumpli is és a csipetke is és a borsó is puha, akkor a leves kész van.
Most kerülhet bele még egy kis tárkony vagy egy kanál tárkonyecet, bár ezt talán jobb, ha mindenki a saját tányérjába adagolja. Tejfölt, citromot, apróra vágott petrezselyemzöldet, frissen sült, foszlós kenyeret jó adni hozzá.
Ha már ott a tányérban, merítsétek meg benne lassan a kanalat. Fontos, hogy az első kanálba jusson hús is, zöldség is, gomba is, lé is. Emeljétek a szátokhoz, szürcsöljétek lassú, ínyences, elszánt mohósággal, engedjétek, hogy eltöltsön az erdőíz, a vadíz. Örüljetek.
Kanalazás közben legjobb régi kirándulásokról beszélgetni vagy vadászkönyvekről mesélni. Én mindig Széchenyi Zsigmond Alaszkában vadásztam kötetét szoktam emlegetni, valamiért nagyon megmaradt bennem az a rész, amikor még indulás előtt Seattle-ben, az áruház padlóján ide-oda forgolódva próbálgatják a hálózsákokat.
Hozzávalók: fél kiló tisztított, falatnyi darabokra vágott vadhús, két-három kanál zsír, egy lila-hagyma, két-három répa, egy fehérrépa, egy kis zeller, só, bors, borókabogyó, babér, tárkony, 5 deka szárított és/vagy 20 deka friss erdei gomba vagy barna csiperke, egy kanál liszt, 15 deka fagyasztott zöldborsó
A csipetkéhez: egy tojás, egy kis só, annyi liszt, amennyit felvesz – türelem
A tálaláshoz – citrom, tárkonyecet, tejföl, friss petrezselyemzöld és tárkony
Dragomán György, író