Az Auchan Magyarország együttműködése a Magyar Élelmiszerbankkal ez év tavaszán kezdődött. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amely az ország területéről összegyűjti a magánszemélyek és gazdasági szervezetek által felajánlott élelmiszer termékeket, majd azokat karitatív szervezetek és az önkormányzatok közreműködésével szétosztja az arra rászorulók között, elősegítve ezzel a szegénység és az éhezés csökkenését.
Az Auchan Magyarország – az Élelmiszerbank ezüst fokozatú támogatójaként – 2009. október 16-án az Élelmezési Világnap alkalmából részt vett a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által útjára indított IV. Magyar Adománykonvojban is, amely a konvojhoz csatlakozó élelmiszeripari és kereskedelmi vállalatok adományait szállította. Az Auchan ebből az alkalomból 10 raklapnyi – elsősorban a magas minőségi színvonalat képviselő sajátmárkás termékeiből összeállított – adománnyal támogatta a szervezetet, s rajta keresztül a rászorulókat, mintegy 1 millió forint értékben.
Az élelmiszerrel megrakott teherautók egy óriásplakát autó, illetve rendőri felvezetés mellett szállították az élelmiszeradományokat Budapest belvárosán keresztül az Élelmiszerbank raktárába, ezzel is felhívva a magyar társadalom figyelmét az élelmezés és alultápláltság problémájára.
Az Auchan büszke arra, hogy csatlakozhatott az Élelmiszerbank nemes kezdeményezéséhez.