Sajátmárkás termékekkel is növeljük a fogyasztók vásárlóerejét !

A hazai vásárlóerő növelése mindig is első számú prioritása az Auchannak. Ezt a célkitűzést szolgálja az a döntés is, amelynek értelmében ősztől egyre nagyobb mértékben bővül a vállalat saját nevével fémjelzett termékek kínálata.

A nyár folyamán érkeztek az első fecskék – fagylaltok, üdítőitalok, mosószerek, hogy csak egy párat említsünk. Az első vissza¬jelzések nagyon pozitívak voltak. Egyfelől munkatársaink is – akik elsőként ismerkedhettek meg ezekkel a termékekkel – szeretik és vásárolják őket, másfelől pedig pozitív visszajelzéseket kaptunk vásárlóinktól is. Például a jégkrémek esetén azt látjuk, hogy a vásárlók számára eddig teljesen ismeretlen sajátmárkás jégkrémekből ez év nyarán mint¬egy fele annyit adtunk el (db-ra), mint a legismertebb márkás termékből. Mostantól folyamatosan bővül a sajátmárkás választékunk, érkeznek a további új termékek, és remélhetőleg ezek is nagy népszerűségnek fognak örvendeni. Az Auchan sajátmárkás termékek kedvező árfekvést és magas minőséget képviselnek. E termékek bevezetése, forgalmazása mögött az a megfon¬tolás áll, hogy a gazdasági válság által sújtott fogyasztók ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe a minőség terén. A cél nem más, mint hogy alacsonyabb áron juthassanak hozzá magas szín¬vonalú, kitűnő minőségű termékekhez.

vissza
 
Az én Auchan-kártyám
Vásároljon okosan, Auchanokban olcsóbban!
auchan-kártya igénylése
tudatauchan.hu
Hiperárak.hu
Immochan Magyarország Kft.
Oney Magyarország Zrt.
Neo Interactive online marketing ügynökségNeo Interactive online marketing ügynökség
© 2010 Auchan Magyarország Kft.