AUCHAN hipermarket Akciók

12 évesek lettünk

12 év – 12 áruház. Amikor 1998. április 23-án megnyitottuk első, budaörsi áruházunkat, ez nagy szenzációnak számított. Vásárlók százai várták a nyitás pillanatát izgatottan az áruház előtt, a falakon belül pedig több mint 500 munkatárs várta ugyanezt a pillanatot, legalább ilyen izgatottan.

Az azóta eltelt időszakban megszokottá váltak az áruháznyitások: 2000-ben Soroksár, majd 2001-ben Dunakeszi, s az első vidéki áruházunk, Székesfehérvár. 2002-ben nyitott meg Kecskemét, majd a két iker áruház: Csepel és Csömör, egyetlen hét eltéréssel. Óbuda (2003) majd Albertfalva (Savoya Park) a két „belvárosi” áruházunk, majd a solymári (2005) áruház után megnyílt a harmadik vidéki áruház Miskolcon, (2008) s néhány hónappal később pedig az azonos méretű és elrendezésű „testvér” áruház Maglódon (2009).

De nem csak az áruházak száma változott: néhány tucatnyi lelkes munkatárssal indult az Auchan csapat, ma már hatezren vagyunk. Sokan az első áruház nyitása óta nálunk dolgoznak, több száz azoknak a száma, akik már 10 évnél hosszabb ideje munkatársaink.

A jelenleg vezető beosztásban dolgozó kollégák 20%-a belső kinevezés útján kapta a megbízatását, s szakmai életútja nálunk teljesedett ki: ma már osztályt, szektort vagy éppen áruházat vezet.

Nőtt a beszállítók száma is: jelenleg mintegy 1200 partnercéggel dolgozunk, melyek 75%-a magyar kis- és középvállalkozás.

Negyedük már a budaörsi áruház nyitásakor is beszállítónk volt, s azóta is évről-évre nő a közösen forgalmazott termék mennyisége.

Mint ahogy nő a vásárlók száma is: 2009-ben már több mint 31 millió vásárló tisztelte meg bizalmával az Auchan áruházakat. 2008 vége és a 2009-es év különösen nehéz időszak volt az ország életében. A gazdasági válság próbára tette a vállalkozások és a háztartások erejét. Büszkék vagyunk rá, hogy mindezek ellenére ebben az időszakban két áruházat is meg tudtunk nyitni: Miskolcon (2008) és Maglódon (2009). Ezzel nemcsak közel 1000 munkahelyet teremtettünk egy olyan időszakban, amikor a munkanélküliség folyamatosan nőtt az országban, hanem újabb vásárlói kört is meg tudtunk szólítani.

Eddig is arra törekedtünk, s a jövőben is az a célunk, hogy felelős, szakképzett, lelkes és megbecsült munkatársainkkal a lehető legtöbb vásárló vásárlóerejének és életminőségének javításához hozzájáruljunk.

 

vissza